Szabadjon a címben jelzett megkülönböztetést egy másutt elhelyezett kommentem bővítésével kezdenem.
Szögezzük le, hogy ugyan bizonyára van más eredet-értelmezése is, ám Benedek pápa cípőjének piros színével valószínűleg a mártírok vérére kívánt utalni (összhangban a keresztény szimbolikával), vagyis arra, hogy az ő nyomukban jár, elvállalja sorsukat. A piros lábbelik azonban - hogy képzavarjak egy kicsit - más útra tértek. A piros cipőt ugyanis épp a katolikusok közül is nagyon kevesen fogták föl Benedek pápa alázatának, a vértanúkhoz (köztük elődeihez!) való kötődése jeleként. Épp ellenkezőleg, sokaknak a múltba révedő, intézménye egykori pompáját visszakívánó katolikus egyházfő jutott eszébe.
Magam úgy gondoltam, hogy a piros cipő és sok egyéb, nemcsak Rómában felelevenített jelkép (-es gesztus) egyfajta intellektuális - értelmiségi - teológiai kísérlet valamire, ami azonban elsősorban nem intellektuális természetű. Mondhatni, a piros cipő jelképe annak, hogy a szimbólumoknak élete van - vagyis fejlődni és hanyatlani is tudnak. Miként a pápai hármas korona esete is mutatja.
VI. Pált még megkoronázták vele, ám 1964-től sem ő, sem utódai nem használták, Benedek pápa pedig a címeréből is kivette. Ha most újra a római püspök fejére "helyeznénk", minek lenne a jele? Vajon annak, aminek egykor: a szuverenitásnak, a pápa (s vele az egyház) királyoktól és császároktól való (csak helyeselhető, de nem mindig megvalósult) függetlenségének? Nem, mert ami a koronás főket illeti: valódi birodalmat uraló császárok már nincsenek, a királyok legtöbbje pedig az alkotmányos keretek közt hozzá sem mer nyúlni az egyházhoz. Ma más(féle) hatalmak veszélyeztetik a keresztényeket és közösségeiket, s immár nem efféle ékszerrel kell jelezni az ellen- vagy különállásunkat. Vagyis anakronizmus lenne tiarát helyezni a pápára.