Kedves Blogger!

Mindenekelőtt hadd jegyezzem meg, hogy a katolikus hagyománnyal kapcsolatos hozzáállásod Platón barlanghasonlatát juttatta eszembe. Röviden: ha valaki kora gyermekkorától kezdve egy barlangban ül leláncolva arccal a fal felé, és a mögötte egyébként létező világból csupán árnyakat érzékel évtizedeken keresztül, joggal hiszi azt, hogy a világ csupán ezen árnyakból áll, s ha kivezetik a fényre, az illető bizonyára kézzel-lábbal kíván visszatérni a számára sokkal hihetőbb "valóságba". Egyszerűbben: ha valaki kizárólag gyenge minőségű étellel és itallal táplálkozik, honnan tudhatná, hogy van jobb annál, amit eszik? S ha netalán kap jobb, valódi alapanyagból készült ételt, vajon nem fintorodik el a valódi ízek és illatok tapasztalata közben?

Persze a kérdés nem ilyen egyszerű. Hadd mondjam el ezzel kapcsolatban, hogy a dolgokról való objektív véleményalkotás egyik sarokköve, ha megpróbálunk azokkal valóban megismerkedni. Jómagam pl., bár sem stílusában, sem megnyilvánulásaiban, sem modorában nem rokonszenvezem a Katolikus Karizmatikus Magújulás közösségeivel, mégsem állíthatok Róluk sem jót, sem rosszat, míg legalább néhanapján nem járok el az ő alkalmaikra, hogy véleményt alkothassak arról, amit csinálnak.

Summa summarum: azt hiszem, értelmes embertől joggal várható el, hogy mielőtt valamiről nyilatkozik, érdemben tájékozódjon a kérdésről, s ne csupán hasra ütve mondjon véleményt, pláne nem nyilvánosan.

(A fenti kis eszmefuttatás nem a posztra vonatkozott, csak általános értelemben teszem hozzá, mert mindenütt azt tapasztalom, hogy értelmiségi emberek kritikusan írnak a hagyománytisztelő katolikusokról, miközben a tények 5%-át sem ismerik...)

Ami a piros cipőket és a tiarát illeti, van itt egy bökkenő. A poszt szövegéből az tűnik ki, mintha a vallásos életben csak azoknak a dolgoknak volna létjogosultsága, amelyeket a hívő ember értelmével teljes mértékben (és úgy tűnik, szüntelenül) felfog. Ez a sejtetés téves. Igaz ugyan, hogy az ilyen apróságokra, mint a pápai cipő, csak egyes jól tájékozott emberek figyelnek, ám nem igaz, hogy csak az ő számukra van ennek jelentősége. Hogy sokkal közönségesebb, kevésbé fennkölt, de világosan érthető példával álljak elő, amikor két ember találkozik, egymás szemébe néznek, talán beszélnek egymással, és másodpercek múlva tudják, hogy a másik ember rokonszenves-e nekik vagy nem, szívesen maradnának-e a társaságában vagy nem, elmennének-e a másikkal pl. vacsorázni stb., pedig a legkevésbé sem tudatosítják azokat az elemeket, amelyek a rokonszenv kialakulásában szerepet játszanak: a másik szemének kifejezését, mimikáját, mozdulatait stb., tk. egész múltját, amely az arcára van írva. Ugyanez a helyzet a pápa cipőjével. Ha a pápai cipő van rajta, a világ valamiféle rendje tapasztalható, a dolgok a helyükre kerülnek, mert a pápán az a cipő van, aminek lenni kell rajta, még akkor is, ha ez nem tudatosul a "nézőben", mirajtunk pedig tornacipő van... Ugyanez van a templom épületével is. Miért van az, hogy egy tisztességesen kialakított katolikus templomban a belépőt magával ragadja a nyugalom és az imádság légköre, s egy pályaudvaron ugyanez nem történik meg? Az apró elemek miatt, amelyek összhatása váltja ki ezt az érzést, de ezek az elemek a legkevésbé sem tudatosulnak. Tehát attól, hogy a katolikusok 99%-a nem ismeri egy pápai ruhadarab teológiai mondanivalóját és a rárakódott történeti szimbólumokat, a ruhadarabnak igenis jelentősége van. S hogy e jelentőség mennyire nem csupán élettelen formalizmus, azt mutatja a jelenleg tapasztalható egyházi élet, amely, bár kiirtotta magából ezt a "formalizmust", éppen ettől vált élettelenné és gyökértelenné. Persze itt nyilván nem a pápai cipőkről van szó, de azokról is. Ha tudná ez a sok ember, hogy milyen kincstől fosztja meg saját magát és a többieket...

Áldott Nagyhetet kívánok!
Őszinte jóindulattal
Gellért

@AVGellert: Köszönöm az első hozzászólást! Örülök, ha a gondolatkísérleteim gondolatokat szülnek vagy provokálnak. Még inkább, ha párbeszédet. Nagypéntek lévén, csak egy-két apróságról szólnék.

"Általános értelemben" egyet kell értenem Gellérttel a személyes tájékozódás szükségességét illetően. Ennek ugyan van ismeretelméleti korlátja (még a pékhez is aligha jutnánk el, ha nem bíznánk egy csomó közbenső személyben és dologban), alapvetően mégis egyetértek. S részben (csak részben) ezért vettem részt nem egyszer tradicionális szentmisén, esküvőn és gyászmisén, itthon és külföldön, az első alkalommal például Utrechtben (bizony, a rózsaszínnek gondolt Hollandiában).

Nem ismeretlen és nem eleve ellenszenves tehát e szubkultúra, ha így lenne, nem is próbálkoznék azzal, hogy komolyan vegyem igényeit. Olyasmit mutat fel, ami nélkül nincs kereszténység.

A kérdésem csak az, hogy nem hajlamos-e a korrekcióból regulát csinálni?

Hmhm. Majd az Ünnep után meggondoljuk.

Áldott és szép Húsvétot minden olvasónak!