Azok számára, akik tisztelik Yves Congar nevét, e rövid sorozat címe (s tartalma) talán a tiszteletlenség érzését kelti. Azok számára viszont, akik ismerik is a 20. század kiemelkedő teológusának néhány alapgondolatát, talán ismerős lesz.
Szóval, érdekel bárkit is a pápa cipője? Mármint magán a pápán kívül?
Nos, igen. Ha a google keresőjében a "katolikus" és a "hagyomány" kifejezésekre együttesen keresünk (különösen, amennyiben a "hagyományos katolikus" összetételre), akkor előkelő helyen találunk olyan honlapokat, amelyek tartalmát egyfajta gyanakvás határozza meg szinte minden iránt, ami a II. Vatikáni Zsinat óta eltelt fél évszázadban történt a Katolikus Egyházban. Közkeletű nevükön a tradicionalista katolikusok felfogásáról van szó. E körben az új pápa, Ferenc egyik fő hibája (hogy tompítsam kissé az eredeti kifejezéseket) például az, hogy nem viseli az elődjétől megszokott piros cipőket. Róma nemrég megválasztott püspöke más egyebet sem visel, amiért még a nem (annyira) tradicionalista körben is aggódnak. Mindezek nyomán nemcsak én jutottam arra, hogy a két pápa eltérő habitusának remek jelképei a finom piros és az elnyűtt fekete lábbelik (vö. a friss és nyomtatott Heti Válasz 22. oldalával).
Elhatároztam, hogy még mielőtt a Ferenc pápa (és öltözködése, gesztusai) iránti lelkesedés feledtetné Benedek gondolkodásmódját (és, ami nem ugyanaz: a tradicionalisták által rajongott egyes szokásait), felkutatok és röviden felvillantok olyan szempontokat, amelyek szerintem kulcsfontosságúak maradnak, s még korántsem gondoltuk őket végig. Hogy csak a tradicionalisták körei számára legfontosabb példát említsem: mit jelent a szent / szakrális iránti érzék? S mit a liturgia szépsége és épsége iránti érzékenység? Másképp szólva: vissza fog talán szorulni a latin nyelvű misét igénylő hívők száma? Táncot tanulnak majd a papjaik?
